TpSz Coursing team – közösség, szakmaiság, bizalom

A coursing számunkra nem csupán sport, hanem közösség, életforma és felelősség.

Edzéseket 2007 óta, versenyeket 2009 óta szervezünk. Kezdetben saját kutyáinknak, majd az általunk tenyésztett whippetek gazdáinak, később barátoknak, ismerősöknek – mára pedig egy nyitott, fajtától független, összetartó kutyás közösségnek.

Mivel sokáig nem rendelkeztünk állandó területtel, bejártuk az országot, számos gyönyörű helyen tartottunk edzéseket.

Versenyeket szerveztünk több szervezet számára (HAK, MAVE, Agár Klub), jelenleg pedig a MAFE / MAG FE keretein belül dolgozunk.

Évente 2–3 FCI versenyt rendezünk, valamint márciustól novemberig minden hónapban megszervezzük a TpSz Nyusszogtatókat – ezek nemcsak edzések, hanem igazi, egész hétvégés kutyás találkozók.

A Nyusszogtatók célja egyszerű: jól érezzék magukat a kutyák és a gazdik is.

A futások után baráti, családias légkörben együtt főzünk, beszélgetünk, tapasztalatot cserélünk. Sok külföldi barátunk van, akik rendszeresen visszajárnak hozzánk, és több napot töltenek velünk – ezekből az alkalmakból az évek során valódi barátságok születtek.

2020-ban végre otthonra találtunk: a Siófok–Kiliti repülőtéren, Setele Csaba jóvoltából.

Nemcsak területet kaptunk, hanem bizalmat és barátságot is.

2024-re itt alakítottuk ki a saját kis „oázisunkat”, a mi Prezidenciánkat, ahol vendégeink – legyenek magyarok vagy külföldiek – valóban otthon érezhetik magukat.

Számunkra kiemelten fontos, hogy minden gazdi és minden kutya elégedetten, jó élményekkel menjen haza.

Ezért az edzéseken nem futószalag-szerű munkát végzünk: minden kutyával egyénileg foglalkozunk, figyelembe véve a tapasztalatát, fizikai állapotát és vérmérsékletét.

A csapat minden tagja pontosan érti, miről szól ez a sport – és nemcsak segítőként, hanem aktív versenyzőként is jelen van.
Nyúlhúzók, starterek, motorosok, iroda, háttér – mindenki tudja a feladatát, sokszor szavak nélkül is.

A jó hangulat, a mosoly és a vendégszeretet nálunk alap.

A szakmai munka mögött stabil technikai háttér is áll. Saját, folyamatosan karbantartott gépparkkal dolgozunk: több motorral, két nagyteljesítményű nyúlgéppel és számos tárcsával.

Ez lehetővé teszi a változatos pálya vonalvezetést, valamint azt, hogy edzéseken és versenyeken egyaránt biztonságosan, üzembiztosan tudjunk dolgozni. Ha technikai probléma adódna, van azonnali megoldás – a futamok folyamatossága és a kutyák biztonsága mindig elsődleges számunkra.

Egy jó edzéshez, egy jó versenyhez három dolog elengedhetetlen:
megbízható terület, stabil nyúlhúzók és átgondolt pályaépítés.

Mi ezekre építünk – és arra a csapatra, amely mögötte áll.